„Mindenik embernek lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban,
és akinek szép lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.”
Nem véletlenül választottuk versmondó délutánunk mottójául ezt a szép Babits idézetet, hiszen a szép vers, a költészet valóban szépíti lelkünket, gondolkodásunkat.
Idén, 2023. március 22-én új kezdeményezésként rendezte meg iskolánk első alsó tagozatos szavalóversenyét, mely méltón tiszteleg Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója előtt, hiszen a gyermekek Európa-szerte neves nagy költőnk verseit adták elő.
De mi is a versmondás? Nem csupán egy megtanult szöveg, amit elmondunk, hanem egy olyan művészet, mely során életre kelnek, megelevenednek a sorok a versmondó személyiségén keresztül átszűrődve. Fejlődik a memóriánk, gyarapszik lelkünk, elménk tőle. S a költészet feledteti velünk a mindennapok szürkeségét, s egy tisztább és nemesebb világba repít el. Egy-egy gondolat segít átjutni nehézségeken, bajokon.
A versenyünk célja elsősorban az volt, hogy jól érezzük magunkat, hogy megjutalmazhassunk mindenkit, aki vállalkozott erre a szép és nemes feladatra. Mégis, hogy külön is értékelhessük azokat, akik kiemelkedően teljesítettek, egy kéttagú zsűrit értékelte a szavaló kisdiákokat: iskolánk volt, illetve jelenlegi tagintézményvezetője, Erdeiné Hákli Ildikó és Majorosné Kovács Ildikó.
A versenyen 15 kisdiák vett részt, akiket két korcsoportban – 1-2.osztály ás 3-4.osztály – értékelt a zsűri.
Tanulóink sikeresen szerepeltek, a következő helyezéseket érték el:
1-2. osztály: I.hely: Csalló Dorka 2.o.
II.hely: Kerezsi Hanna Dorina 2.o.
III.hely: Bökönyi Lili Dóra 1.o., Bernát Eszter 1.o.
Különdíj: Csendes Fruzsina
3-4. osztály: I.hely: Erdős Kincső 4.o.
II.hely: Kovács Máté 3.o.
III.hely: Szabó Levente 4.o.
Szeretettel gratulálok minden szavalónak, felkészítőjüknek, pedagógusoknak, szülőknek.
A szünetben a szülőknek és vendégeknek lehetőségük nyílt a Petőfi versillusztrációs versenyre elkészült pályamunkákból összeállított kiállítást megtekinteni.